Segítségkérés érkezett hozzánk, ezért azonnali adománygyűjtésbe kezdtünk. A család nagyon bízik benne, hogy a nyolcéves kisfiú sikeresen le fogja győzni a szörnyű kórt – ehhez azonban az ő akaraterején felül azonnali segítségre is szükség van, mivel a kezelés 7 millió forintba kerül.
Feltaláló szeretne lenni a most 8 éves Bence, aki nagyon szeret tanulni és iskolába járni, egy ideje azonban már nem lehet együtt az osztálytársaival. Betegsége miatt ugyanis magántanuló.
„Bence betegsége 2022 év elején jelentkezett, a gerincén találtak daganatot, ami áttétet adott a koponya, mellkas, csípő- és combcsontokba. A diagnózis: neuroblasztóma, a szimpatikus idegrendszer rosszindulatú daganata” – meséli a kisfiú édesapja.
A családot összetörte a diagnózis. Ám az első sokk után azonnal elhatározták, hogy hagyják el magukat, és mindent megtesznek azért, hogy Bence újra egészséges lehessen.
A kisfiúnak már rengeteg szenvedésen kellett keresztülmennie. A kezelések (műtét, csontvelőtranszplantáció, immunterápia és kemoterápiás kezelések) azonban hatásosak voltak: a tumor eltűnt.
A daganat azonban idén januárban kiújult. A hazai kezelések már hatástalannak bizonyultak a betegséggel szemben, de a család rátalált egy németországi magánklinikára, ahol dendritikus sejtes immunterápiát alkalmaznak.
„Ennek a terápiának a lényege, hogy a levett vérben a dendritikus sejteket felokosítják hét nap alatt, majd visszaadják és ekkor ezek a T sejtek segítségével megtámadják és elpusztítják a tumoros sejteket” – mondja az édesapa, aki nagyon bizakodó.
Nagyjából másfél hétig tartana a kisfiú kinti kezelése, a várt javulás pedig hónapokkal később lesz csak kimutatható. Abban bíznak, hogy ennek hatására 8-9 hónap múlva teljesen kitisztul Bence szervezete és újra daganatmentes lesz.
A kezelés azonban nagyon költséges: 7 millió forintba kerül, ehhez pedig még járulékos költségek is jönnek, például a kiutazást vagy a szállást érintő kiadások.
Azonnali gyűjtést indítottunk a család megsegítésére és bízunk olvasóink összefogásában!
Mivel a németországi konzultáció június 3-án esedékes, a kezeléseket pedig június 4-re és 11-re tervezik, már nincs sok idő.
Ha szeretnél segíteni a családnak, alapítványunkon keresztül megteheted:
Eltörhetett egy cső a falban, ezért folyamatosan áznak a falak Máriáék házában. Egy hónapja a csempe is leesett a fürdőszobában, a falak penészesek, vizesek és dohosak, a nagyobbik, asztmás fiú sokszor fullad, zihálva vesz levegőt és a gyógyszerek ellenére is romlik az állapota. Nyaralásról nem is álmodoznak, még fagyizni sem voltak évek óta. A család egyetlen vágya, hogy helyrehozhassák a fürdőszobát, de erre egyelőre nincs pénzük.
Havi 50 ezer forint jut az étkezésre, 4 főre
Nehezen nyílik meg a telefonban Mária, nagyon szégyelli, hogy ilyen helyzetbe kerültek. Párjával és két gyerekükkel, 7 és 12 éves fiukkal 3 éve, a jobb élet reményében költöztek egy családi házba vidékre. Azt gondolták, távol a város zajától egy nyugodtabb élet vár rájuk. De sajnos nem így történt.
Nagyobbik fiuk kicsi kora óta súlyos asztmás és allergiás, a gyógyszerek ellenére is hónapról hónapra romlik az állapota, sokszor fullad, alig kap levegőt.
Ezen pedig csak tovább ront az, amilyen problémával szembesültek a családi házban.
„Hitelből megcsináltuk a házban a fűtést, a falakat pedig levakoltuk, mert mindenhol vastag tapéták voltak. Akkor még nem tudtuk, hogy milyen nagy a baj a házban, csak akkor, amikor 85 ezer forintos vízszámlát kaptunk. Kiderült, hogy csőtörés van az egyik falban, de hogy pontosan hol, azt nem tudjuk. Emiatt a fürdőszobában és a kamrában is fel van púposodva a fal, ami nedves, dohos, penészes, ráadásul a fürdőben már egy hónapja a csempe is leesett” – meséli az asszony megtörten.
Azt mondja, hiába szellőztetnek, a penészedésen ez nem segít, pénzük azonban most nincs rá, hogy helyrehozzák a problémát. Mindketten gyárban dolgoznak, két műszakban, 400 ezer forintot keresnek havonta összesen. Ebből 200 ezer forint a hitelük. Ha kifizetik a számlákat és a gyógyszereket, akkor 50 ezer forintjuk marad (jó esetben) arra, hogy élelmiszereket és tisztálkodási szereket vásároljanak. 4 főre.
„Nem élünk luxusételeken, de valami kis apróság mindig jut az asztalra” – mondja Mária.
„Attól félünk, hogy mivel ez vályogház, egyszer csak elönt bennünket a víz, vagy az egyik fal összeomlik”
Volt már náluk szakember is, aki csinált egy felmérést, szerinte az egész fürdőszobát le kellene bontani.
„Nem tudni, hogy hol van eltörve a cső, hol van megrepedve, vagy honnan szivárog a víz. Ezért azt mondták nekünk, hogy az egészet fel kell törni.”
Ez azonban nem kevés pénzbe, körülbelül 2 millió forintba kerülne. A család több helyről próbál segítséget kérni, egyelőre nem sok sikerrel. A családsegítőhöz is fordultak már.
„Attól félünk, hogy mivel ez vályogház, egyszer csak elönt bennünket a víz, vagy az egyik fal összeomlik”– mondja az édesanya.
Elsősorban a fiuk egészségi állapota miatt lenne nagyon sürgős, hogy megoldják a problémát. Hiába alszik ugyanis nyitott ablaknál, hiába szedi a gyógyszereket, és járnak vele folyamatosan kontrollra, a penészes, dohos légkör miatt egyre rosszabbul van.
Nem szeretnénk, ha bántanák őket azért, mert szegények vagyunk
Nyaralásról nem is álmodoznak.
„Mi még fagyizni sem voltunk az elmúlt pár évben, mert még arra sem telik. A szülinapokat úgy szoktam megoldani, hogy mivel mindkét gyereknek júliusban van a szülinapja, sütök nekik egy egyszerű piskótát és arra teszek nekik gyertyát és akkor közös tortájuk van. Biciklire vágynak, de mi még használtan sem tudunk nekik venni” – mondja az édesanya.
Sok segítségük nincs, iskola után a dédnagymama szokott vigyázni a gyerekekre, amíg a szülők haza nem érnek a munkából. A gyerekek is érzik, hogy baj van, érzik, hogy valami nincs rendben.
„Van, amikor mindenre azt mondjuk, hogy nem, ha kell venni valamit, akkor most ezt nem tudjuk megvenni, majd legközelebb. Érzékelik hogy baj van, de próbáljuk a párommal magunk közt rendezni, ők még kicsik ehhez, őket nagyon féltjük. Nem szeretnénk, ha bántanák őket azért, mert szegények vagyunk, vagy azért, mert így néz ki a házunk. Szeretnénk őket megvédeni”– sóhajt Mária.
Frissítés: Mária arról tájékoztatott minket a napokban, hogy időközben egy szakember is megvizsgálta a házukat. Azt állapította meg, hogy ha nem tudják elkezdeni a felújítást, hamarosan életveszélyessé válik az épület, és el kell költözniük. Az adománygyűjtés a család utolsó reménye.
Ha szeretnél segíteni a családnak, alapítványunkon keresztül megteheted:
Farkas Botond mindössze hároméves, de már most olyan küzdelmekkel néz szembe, amelyekhez másoknak egy élet sem lenne elég. A kisfiú súlyos vesebetegséggel született, amely nap mint nap próbára teszi őt és családját. Szülei, akik maguk is nehéz sorsú gyermekként nőttek fel, mindent megtesznek, hogy fiuknak boldog és egészséges életet biztosítsanak. Ám az életük nem könnyű, hiszen anyagi nehézségeik mellett egészségügyi problémákkal is küzdenek. Most segítségre van szükségük, hogy Botond megkaphassa a szükséges műtéteket és ellátást, ami esélyt adhat neki egy normális, boldog életre.
„Tudtuk, hogy mi vár ránk” – Botond három vesével született
Az élet olykor olyan próbák elé állítja az embereket, amelyeket szinte lehetetlen megérteni vagy elviselni. Ilyen történet Farkas Botondé, egy hároméves kisfiúé, aki élete legnagyobb harcát vívja – és ebben a küzdelemben a szülei az egyetlen biztos támasza. Az ő történetük nemcsak a mindennapi nehézségekről szól, hanem a feltétel nélküli szeretetről, a reményről, és arról, hogy soha nem adják fel a harcot.
Botond 2021. szeptember 17-én született, ám már az anyaméhben kiderült, hogy nem lesz könnyű az útja.
„A genetikai ultrahangon már látták, hogy rendellenesség van, így tudtuk, hogy mi vár ránk”– meséli az édesanya, aki azóta is nap mint nap küzd kisfia egészségéért.
Botond három vesével született. „A felső veséje nem igazán működik, a jobb veséje mindössze 10%-os, a bal pedig körülbelül 50%-os” – folytatja az anya, hangjában mérhetetlen aggodalommal. Az orvosok szerint Botond két veséjét is el kell majd távolítani, hogy megóvják az életét.
A kisfiú mindennapjait súlyos fertőzések, magas lázak és folyamatos gyulladások nehezítik. „Csecsemőkora óta szedi az antibiotikumokat, rengeteg gyógyszert kap, és rendszeresen visszajárunk a vesegondozásra is”– mondja az édesanya.
Annak ellenére, hogy Botond eleven és kívülről semmi sem látszik rajta, belül folyamatosan küzd. Most szeptember 18-án újabb vizsgálatra mennek, majd valószínűleg októberben lesz esedékes a műtét, amit Pécsett fognak elvégezni.
„Intézetben nőttünk fel, nincs senkink, mindent magunknak kell megoldanuk”
Az anya és párja, akik maguk is nehéz sorsú gyermekek voltak, mindent megtesznek, hogy kisfiuknak boldog gyermekkort biztosítsanak.
„Intézetben nőttünk fel, nem ismertük a szüleinket, és soha nem volt olyan példánk, amit követhettünk volna” – mondja az édesanya szomorúan.„Szeretnénk mindent megadni a kisfiunknak, amit mi soha nem kaptunk meg. Ez a legnagyobb vágyunk, hogy egészséges legyen, utána már nem számít a pénz”
– teszi hozzá reménykedve.
„Együtt próbálunk mindent megtenni, hogy megadjuk neki azt a szeretetet és törődést, amit mi sosem kaptunk”
Az anyának is meg kellett küzdenie az élet viszontagságaival: agyvérzésen esett át, epilepsziával is küzd. „Ha én beteg vagyok, akkor nincs senki, aki tudna segíteni. Csak mi vagyunk hárman, nincsenek rokonaink, mindent magunknak kell megoldanunk” – meséli elcsukló hangon.
A férje mentálisan sérült, gyermekként őt is elhagyta az anyja. „Egy buszmegállóban hagyta ott, amikor még kicsi volt” – meséli.
„Együtt próbálunk mindent megtenni, hogy Botondnak megadjuk azt a szeretetet és törődést, amit mi soha nem kaptunk meg.”
„Botond az egyetlen gyermekünk, mindent megteszünk érte” – 500 ezer forint a cél
A család anyagi helyzete is rendkívül nehéz. Az anya négyórás munkát végez, takarít a Vöröskeresztnél, és mindössze 80 ezer forintot keres havonta. Férje szakácsként dolgozik egy étteremben, de fizetése alig haladja meg a 130 ezer forintot.
Botond havi gyógyszerköltsége körülbelül 30 ezer forint, emellett kötszerekre, pelenkákra és egyéb szükséges dolgokra is folyamatosan kell költeniük.
„Sokszor kértünk kölcsön ismerősöktől, hogy kijöjjünk a hónapban. Most 500 ezer forintot próbálunk összegyűjteni a műtét utáni költségekre, hogy Botondnak biztosítsuk a megfelelő körülményeket a gyógyuláshoz” – mondja az édesanya. „Nagyon félünk, hogy elkap valamilyen fertőzést, ezért mindent megteszünk, hogy megóvjuk őt, például nem játszhat a homokozóban, mert a nyílt sebei miatt veszélyes lenne rá” – teszi hozzá.
Az édesanya bánatosan emlékszik vissza saját gyermekkori éveire, amikor senki sem bátorította őt a továbbtanulásra. „Csak nyolc általánost végeztem, és nagyon bánom, hogy nem tanultam tovább. De az intézetben senki nem biztatott minket, hogy többre vigyük”
– mondja szomorúan. Most minden erejükkel azon vannak, hogy fiuknak olyan életet biztosítsanak, amelyben megvalósíthatja álmait, és amelyben egészséges, boldog gyermek lehet.
„Botond az egyetlen gyermekünk, és mindent megteszünk érte. Nincs senkink, akihez fordulhatnánk segítségért, hetente többször visszük orvoshoz. Néha úgy érzem, jó lenne, ha lenne valaki, akire számíthatnánk, akivel megbeszélhetnénk a dolgokat” – mondja az édesanya.
„Az egyetlen vágyunk, hogy egészséges legyen és láthassuk boldogan játszani, mosolyogni”
Botond és családja számára most minden segítség életmentő lehet. Az édesanya szavai mindannyiunkat megszólítanak: „Csak azt szeretnénk, hogy Botond egészséges legyen. Ez a legnagyobb álmunk, hogy láthassuk őt boldogan játszani, mosolyogni. Hogy végre normális életet élhessünk. Ha tudnának segíteni, akár csak egy picit is, nagyon hálásak lennénk” – mondja elérzékenyülve.
Most, amikor Botond életének talán legnehezebb szakasza előtt áll, mindannyiunknak megvan a lehetőségünk arra, hogy támogassuk ezt a családot. Egy kis segítség is óriási változást hozhat az életükben, és reményt adhat számukra egy jobb jövőhöz. Minden gyerek megérdemli, hogy egészséges, boldog és szeretett legyen. Segítsünk együtt Botondnak és családjának, hogy valóra váljon a legnagyobb álmuk: az egészséges élet.
Ha szeretnél segíteni a családnak, alapítványunkon keresztül megteheted:
Budapesten a 22. kerületben, albérletben él Antal és tízéves kislánya, Zoé. Életük nem volt mindig könnyű, de a szeretet, a kitartás és a küzdelem mostanra elhozta számukra a reményt. Antal, aki évekig harcolt azért, hogy kislányát maga mellett tudhassa, most egyedül neveli őt, és mindent megtesz azért, hogy Zoé boldog és kiegyensúlyozott életet élhessen.
„Az volt életem legboldogabb napja, amikor megkaptam a gyámságot”
„Amikor Zoé megszületett, tudtam, hogy ő az én kicsi csillagom, a mindenem”– meséli Antal.Bár az évek során sok megpróbáltatáson mentek keresztül, a szeretetük soha nem rendült meg.
Zoé élete már egészen kicsi korában megváltozott, amikor édesanyja, aki akkoriban alkohol- és tudatmódosító szerek rabja volt, elveszítette a felügyeleti jogát a gyermekei felett. Zoé és féltestvére először egy gyermekotthonba, majd nevelőszülőkhöz kerültek. Antal ekkor döntött úgy, hogy mindent megtesz azért, hogy visszakaphassa kislányát.
„Eleinte csak havonta kétszer találkozhattam vele, mindössze két órára.Azok a találkozások egyszerre voltak a legboldogabb és legfájdalmasabb pillanatai az életemnek. Elhatároztam, hogy soha nem adom fel. Ahogy teltek az évek, egyre több időt tölthettünk együtt, és végül két éve, december 21-én megkaptam a gyámságot. Az volt életem legboldogabb napja”– emlékszik vissza Antal.
„Sokkal önállóbb, mint a korabeli gyerekek, nagyon büszke vagyok rá”
Zoé mára egy boldog, vidám kislány, aki karatézik, rengeteg barátja van, és önállóságot tanul az élettől. Az édesapa pékként dolgozik, így hajnalban indul és délután ér haza.
A kislány egyedül ébred és indul iskolába, majd onnan karatézni vagy az apukája munkahelyére megy. „Zoé rendkívül talpraesett. Sokkal önállóbb, mint a korabeli gyerekek. Büszke vagyok rá, hogy ilyen erős, hogy ilyen szépen helytáll az életben” – mondja Antal.
„Amikor ott ültünk a tengerparton és láttam a mosolyát, úgy éreztem, hogy minden fáradtság megérte”
Bár életük tele van kihívásokkal, Antal mindent megtesz azért, hogy Zoé semmiben ne szenvedjen hiányt. A nyár egyik fénypontja az volt, amikor mindössze 30 ezer forintból eljutottak egy olaszországi buszos utazásra, ahol Zoé életében először láthatta a tengert.
„Nem volt luxus és csak egynapos kirándulás volt, de láttuk a tengert, és együtt voltunk. Zoé boldogsága mindennél többet ért. Fagyiztunk és ettünk egy jó pizzát. És amikor ott ültünk a tengerparton és láttam a mosolyát, úgy éreztem, hogy minden fáradtság megérte” – mondja az édesapa.
Az apa-kislány kapcsolat különösen erős, amit talán leginkább az mutat meg, ahogyan együtt élik a mindennapjaikat. A szombat közös takarítós nap, amikor Zoé a szobáját rendezi, míg Antal a lakás többi részét teszi rendbe. Esténként pedig együtt főznek, közösen készítik el a vacsorát.„Zoé egy igazi kis segítő. Kavargatja a levest, megkóstolja a fűszerezést, és közben annyit beszélgetünk, hogy néha alig tudom követni. De imádom ezt, hiszen így építjük fel a mi kis világunkat.”
„Apa, nekünk nincs szükségünk senkire, mi elvagyunk, szeretjük egymást és ez a lényeg”
Zoé erős érzelmi támogatást kap az apjától, ami segít neki abban, hogy a gyerekkori sérüléseit maga mögött hagyja. Bár az édesanyjával felvette a kapcsolatot, amikor Antalhoz került, hamar rájött, hogy nem kapja meg tőle azt a szeretetet, amit az apjától igen.
„Zoé maga döntötte el, hogy nem tartja a kapcsolatot az anyjával. Azt mondta nekem, hogy ‘Apa, nekünk nincs szükségünk senkire, mi elvagyunk, szeretjük egymást, és ez a lényeg”– meséli Antal, aki mindent megtesz azért, hogy Zoé élete minél teljesebb és boldogabb legyen.
„Mindig megbeszéljük, hogy mire van pénzünk és mire nincs”
Bár a mindennapok nem könnyűek az anyagi nehézségeik miatt, Antal és Zoé kéz a kézben küzdenek meg a problémákkal.
„Néha nehéz, amikor valamit nem tudunk megvenni, de mindig megbeszéljük, mire van pénzünk és mire nincs. Zoé csodálatosan éretten kezeli ezt, sosem panaszkodik. Azt mondja, hogy neki nem kell semmi más, csak hogy együtt legyünk.”
Zoénak iskolatáskára, taneszközökre és egy számítógépre lenne szükége
Az extra kiadások jelentik számukra a legnagyobb nehézséget, ami most jelen esetben a tanévkezdés. Zoénak szüksége lenne egy iskolatáskára, valamint a mindennapi tanuláshoz elengedhetetlen felszerelésekre, mint például ecsetek, papírok, olló és egyéb taneszközök.
Emellett egy számítógépre is nagy szükségük lenne, ami nélkülözhetetlen a házi feladatokhoz és a tanuláshoz. A család jelenlegi anyagi helyzete miatt azonban ezeknek a dolgoknak a beszerzése nehézségekbe ütközik.
Az édesapa vágya, hogy kislánya boldog és teljes életet élhessen és maga mögött hagyhassa a gyerekkori traumáit
Antal és Zoé története nemcsak egy apa és lánya közötti különleges kapcsolat története, hanem annak a bizonyítéka is, hogy a szeretet és a kitartás mindent legyőzhet. Az életük tele van kihívásokkal, de ezek csak erősebbé teszik őket. Együtt építik a jövőt, tele reménnyel, szeretettel és közös álmokkal.
Az édesapa mindennél jobban szeretné, hogy Zoé boldog és teljes életet élhessen, és hogy sikerüljön maga mögött hagynia a gyermekkori traumáit. A jövőre nézve azt tervezi, hogy továbbra is minden támogatást megad a kislányának, hogy kibontakoztathassa tehetségét és megvalósíthassa álmait.
Az apa legnagyobb vágya, hogy Zoé egy olyan világban nőhessen fel, ahol szeretet és biztonság veszi körül, és ahol mindig tudja, hogy mellette áll az édesapja, bármi történjen is.
Ha szeretnél segíteni a családnak, alapítványunkon keresztül megteheted:
2023 karácsonya előtt pár nappal Ibolya férje, Gábor vitte iskolába a két nagyobb gyereket, a két legkisebb gyerek otthon maradt az anyukával, a három ovis pedig délutáni orvosi vizitre volt hivatalos. Jegesen csúszós volt az út aznap, de a kamionsofőr apuka szabályosan és higgadtan vezetett. Hét óra után néhány perccel Ibolya telefonja mégis megszólalt, és a férfi annyit mondott: „Szívem, balesetünk volt”. Az anya öt pizsamás gyereket rakott be hirtelen a kocsiba és azonnal odahajtott a színhelyre. A balesetes autó az odaérkezésekor még egyben volt, de a férfi beszorult a vezetőülésbe és üvöltött kínjában. A karácsonyi ajándékok ekkor még a csomagtartóban voltak, de már nem számítottak semmit, csak az volt a fontos, hogy sikerül-e kiemelni a férfit a roncsból. Az a szomorú lehetőség merült fel a mentősökben, hogy helyben kell amputálni a szilánkosra tört lábat, amit csak a szövet kötött össze a testtel.
Ibolyával beszélgettünk.
Kislánykorodban milyen álmaid voltak, hogy képzelted el a jövőt?
Öten voltunk testvérek, az öcsém sajnos 16 évesen meghalt rákban. Én 16 évesen egy sporttáskával elköltöztem otthonról, átiratkoztam az iskolám esti tagozatára és mellette dolgoztam egy kocsmában.
Én onnantól követtem a történetedet, hogy kiköltöztél Ausztriába az első férjeddel.
2013-ban mentem utána, akkor már megvolt Péter fiam, aki éppen túlesett egy koponyaműtéten, amire a fogós szülés komplikációi miatt volt szükség. Az ő állapota miatt is választottuk a külföldet, jobb ellátásban reménykedtünk. A férjem értünk jött egy kocsival, Petra lányom már a pocakomban volt, összepakoltunk és egyszerűen nekiindultunk az új életnek. A férjem szavai azt tükrözték, hogy ő megalapozta a közös kinti életünket, de rengeteg hitel volt a nevén, üres alkoholosüvegek fogadtak minket, és egy kályhafűtéses másfél szobás albérlet.
Hogy álltál a német nyelvvel?
Tíz évig tanultam az iskolában, de semmire nem mentem vele, mert azon a vidéken tájszólásban beszéltek, alig értettem valamit. Felvettem azért a tempót, hiszen a gyerekkel orvoshoz kellett járni, nekem nőgyógyászhoz, ezért beiratkoztam egy nyelvtanfolyamra és ma már családoknak fordítok, dolgoztam is a nyelvvel. Segítőkészek voltak akkoriban az osztrákok, türelmesen magyaráztak nekem, megtaláltam a helyem.
Egy idő után mégis hazajöttél az összes gyerekkel.
Öttel… Szó szerint menekültünk Ausztriából. 2018-ban adtam be a válást két év különélés után. Akkoriban hajnalban újságot hordtam, szomszéd néniket ápoltam, ebből volt némi pénzünk. A férjem már külön utakon járt, de még egy légtéren osztoztunk. Ha otthon volt, tört-zúzott, alig tudtam a jogosítványt lerakni, annyi időt se tudtam kiszakítani magamnak. A gyermekvédelem látókörébe kerültünk, mert a gyerekek az apjuk elől egyszer kimenekültek a féltetőre, és a rendőrök látták a lakás állapotát, a cselekvésnyomokat. Elmondtam nekik az igazságot, hogy a férjem nem ad pénzt élelmiszerre és bántalmazza a gyerekeket. A gyámügy engem állított választás elé: vagy elviszem én a gyerekeket innen, vagy ők viszik őket. Zéró együttérzést láttam rajtuk, és szóba se került, hogy a férjem távozzon.
Ha jól rakom össze az évszámokat, akkoriban kaptál egy agyvérzést.
Pont akkor kezdtem el ismerkedni a mostani férjemmel. Társkereső oldalon találtam rá, nagyjából öt perc alatt. Sportos, jól szituált, egyedülálló férfi volt, én pedig egy egyedülálló nő három gyerekkel, nulla önbizalommal. Gábor képes volt arra, hogy a kétórás ebédszünetében vezessen hatvan kilométert, hogy lásson engem a kórházban. Én mondtam neki, hogy a kórházból már nem megyek vissza abba a házba. Így is lett. Addig telefonáltam és addig mentem, amíg nem találtam egy nappaliból, meg egy kis szobából álló lukat bútorozatlanul, amit úgy adott ki nekem a török tulajdonos, hogy tudta: csak a GYES-ből és a családi pótlékból élünk. Volt más jelentkező is, de nekünk adta ki, odafigyeltek ránk, felcipelték a bútorokat, megkínálták a gyerekeket. Gábor ingázott, minden nap segített nekünk, végül azt mondta, hogy csináljuk együtt tovább, legyünk egy család. Mindenben kiállt mellettem.
A gyámügy segített a német nyelvű válási iratok beadásában.
Igen, viszont ők a közös felügyeleti jogot szorgalmazták. Ez megnehezítette az életünket. Péter problémás gyerek volt, kódot kapott a viselkedési problémái miatt, elkezdték gyógyszerezni és mindenáron bennlakásos intézménybe akarták utalni. Amikor elköltöztem abból a házból, Péter dühkitörései, viselkedészavara megszűnt, ezek az élethelyzetnek szóltak, nem belőle jött. Az intézetből viszont csak kéthetente jöhetett volna haza, ezt nem akartam. Végül úgy szerezték meg az engedélyt, hogy az apai felügyeleti jogot használták fel erre. Nekem nem volt ügyvédem, és végül késő lett, el kellett engednem Pétert.
Hogy verekedted ki magad ebből a csávából?
Ritkán láthattam a fiam, még a születésnapjára se engedték haza, ekkor betelt a pohár. Ritalint, Rispediont szedett, le volt lassulva, nem volt önmaga. Az exem talán bosszúnak élte meg a helyzetet, még az útlevélkérelmeket sem írta alá. 2019-ben házasodtunk Gáborral, 2022 februárjában egyszerűen hazajöttünk a hitel nélküli házunkba, amit együtt vettünk meg, és addigra megszületett az első közös gyermekünk. Beestünk a karanténba, amit nem is bántunk, beírattuk a gyerekeket az intézményekbe és beadtam a gyerekfelügyeleti jog iránti kérelmet. De eleinte falakba ütköztünk.
Pécsett a magyar szakemberek megmondták, hogy Péter nem autista és hogy túl sok gyógyszert szed. Egyszerű ADHD-t állapítottak meg, és jól beilleszkedett az iskolában.
Ez sem győzte meg a bíróságot, mert a biológiai apjuk ellenkeresettel élt, azért harcolt, hogy a gyerekek visszakerüljenek Ausztriába és ott intézetben éljenek. Csak a Kúria mentett meg minket ettől, a legvégsőkig el kellett mennünk. 2023-ban zárult le a tárgyalás, akkor született meg a hetedik gyermekünk. A férjem kamiont vezetett, jól keresett, Péter, Petra, Isabella, Sandra, Gábor, Bennett és Bellaróza is boldog gyerekkort élhetett, fellélegeztünk. Én napi 140 kilométert vezettem, hogy Péter abba az iskolába járhasson, ahol jól érzi magát, végre mindenki otthon volt a világban.
Ekkor jött el az a havas téli nap.
Hallottam a telefonban, hogy a lányom sírva az apját szólongatja. Egy idegen női hang annyit mondott, hogy a férjem beszorult, a gyerekek is megsérültek, de őket sikerült kiszedni. Amikor a helyszínen megláttam a fényeket, én is megcsúsztam az úton, de az árok szerencsére megfogott. Rohantam a fények felé és szóltam egy férfinak, hogy öt gyerek van az autóban, ő nem is mozdult el mellőlük. A kocsironcsból épp akkor szedték ki a férjemet és a mentős azt mondta, hogy semmi nem tartja a combcsontot. Szanaszét karácsonyi ajándékok a hóban. Ónos eső csurgott az égből.
Ez nyolc hónapja volt. Sikerült a műtét?
A triázson két orvos mondott le róla, azután két traumatológus sem merte vállalni. Végül egy orvos hajlandó volt a műtétre, de csak késő estére tudták rakni az operációt, mert egy maratoni műtét után volt az orvos, pihennie kellett. Éjjel kettőkor jöttek ki a műtőből, és akkor megmondták nekem, hogy megmaradt Gábor lába. Ő ma is erős fájdalommal él, kezelésekre jár, sokáig járókerettel közlekedett. A csontosodás nem indult be, így újabb műtétek várnak rá, az orvosok azt mondták, hogy egy évig nem tud dolgozni.
Az ő szállítása mellett akkor egyszerre végeztem a gyerekek és a háztartás ellátását, és éjjel is dolgoztam.
Ma már tud járni, ha bicegve is, és talált munkát. Négy órás bejelentéssel dolgozik napi 10-12 órát kenyérszállítóként, de van munkája! Gondatlan vezetés miatt eljárást indítottak a másik sofőr ellen, az is felszabadulás volt, hogy nem az ő hibája ügyében nyomoznak.
Mi lett a karácsonyi ajándékokkal?
A csoportból, ahol megosztottam a történetet, küldtek néhány ajándékot, úgyhogy mindenkinek jutott egy-egy csomag a fa alatt. Kreatív rajziskolákat, autókat, plüsspárnákat küldtek nekünk, így megtarthattuk az ünnepet. És együtt maradtunk, együtt vagyunk, család vagyunk azóta is.
Te soha nem adod fel és soha nem panaszkodsz…
Négy hónappal a baleset után kiderült, hogy petefészek és méhnyakrákom van, de szerencsére hamar észrevették. Most várjuk a nyolcadik babánkat, ő a remény küldöttje.
Ibolya sosem kért anyagi segítséget a közösségi médiában, ő most is derűs és reményteli. A Családinet azonban szeretne gyűjtést indítani a családnak arra a pár hónapra, amíg a családfő még nem tudja átvenni a volánt.
Ha szeretnél segíteni a családnak, alapítványunkon keresztül megteheted:
