Egy apró harcos mindennapjai – segítsünk a súlyos vesebetegséggel küzdő Botondnak!

Farkas Botond
Farkas Botond

Farkas Botond mindössze hároméves, de már most olyan küzdelmekkel néz szembe, amelyekhez másoknak egy élet sem lenne elég. A kisfiú súlyos vesebetegséggel született, amely nap mint nap próbára teszi őt és családját. Szülei, akik maguk is nehéz sorsú gyermekként nőttek fel, mindent megtesznek, hogy fiuknak boldog és egészséges életet biztosítsanak. Ám az életük nem könnyű, hiszen anyagi nehézségeik mellett egészségügyi problémákkal is küzdenek. Most segítségre van szükségük, hogy Botond megkaphassa a szükséges műtéteket és ellátást, ami esélyt adhat neki egy normális, boldog életre.

„Tudtuk, hogy mi vár ránk” – Botond három vesével született

Az élet olykor olyan próbák elé állítja az embereket, amelyeket szinte lehetetlen megérteni vagy elviselni. Ilyen történet Farkas Botondé, egy hároméves kisfiúé, aki élete legnagyobb harcát vívja – és ebben a küzdelemben a szülei az egyetlen biztos támasza. Az ő történetük nemcsak a mindennapi nehézségekről szól, hanem a feltétel nélküli szeretetről, a reményről, és arról, hogy soha nem adják fel a harcot.

Botond játszik

Botond 2021. szeptember 17-én született, ám már az anyaméhben kiderült, hogy nem lesz könnyű az útja.

„A genetikai ultrahangon már látták, hogy rendellenesség van, így tudtuk, hogy mi vár ránk” – meséli az édesanya, aki azóta is nap mint nap küzd kisfia egészségéért.

Botond három vesével született. „A felső veséje nem igazán működik, a jobb veséje mindössze 10%-os, a bal pedig körülbelül 50%-os” – folytatja az anya, hangjában mérhetetlen aggodalommal. Az orvosok szerint Botond két veséjét is el kell majd távolítani, hogy megóvják az életét.

A kisfiú mindennapjait súlyos fertőzések, magas lázak és folyamatos gyulladások nehezítik. Csecsemőkora óta szedi az antibiotikumokat, rengeteg gyógyszert kap, és rendszeresen visszajárunk a vesegondozásra is” – mondja az édesanya.

Annak ellenére, hogy Botond eleven és kívülről semmi sem látszik rajta, belül folyamatosan küzd. Most szeptember 18-án újabb vizsgálatra mennek, majd valószínűleg októberben lesz esedékes a műtét, amit Pécsett fognak elvégezni.

veseműtét

„Intézetben nőttünk fel, nincs senkink, mindent magunknak kell megoldanuk”

Az anya és párja, akik maguk is nehéz sorsú gyermekek voltak, mindent megtesznek, hogy kisfiuknak boldog gyermekkort biztosítsanak.

„Intézetben nőttünk fel, nem ismertük a szüleinket, és soha nem volt olyan példánk, amit követhettünk volna” – mondja az édesanya szomorúan. „Szeretnénk mindent megadni a kisfiunknak, amit mi soha nem kaptunk meg. Ez a legnagyobb vágyunk, hogy egészséges legyen, utána már nem számít a pénz”

– teszi hozzá reménykedve.


„Együtt próbálunk mindent megtenni, hogy megadjuk neki azt a szeretetet és törődést, amit mi sosem kaptunk”

Az anyának is meg kellett küzdenie az élet viszontagságaival: agyvérzésen esett át, epilepsziával is küzd. „Ha én beteg vagyok, akkor nincs senki, aki tudna segíteni. Csak mi vagyunk hárman, nincsenek rokonaink, mindent magunknak kell megoldanunk” – meséli elcsukló hangon.

A férje mentálisan sérült, gyermekként őt is elhagyta az anyja. „Egy buszmegállóban hagyta ott, amikor még kicsi volt” – meséli. 

„Együtt próbálunk mindent megtenni, hogy Botondnak megadjuk azt a szeretetet és törődést, amit mi soha nem kaptunk meg.”
 

család


„Botond az egyetlen gyermekünk, mindent megteszünk érte” – 500 ezer forint a cél

A család anyagi helyzete is rendkívül nehéz. Az anya négyórás munkát végez, takarít a Vöröskeresztnél, és mindössze 80 ezer forintot keres havonta. Férje szakácsként dolgozik egy étteremben, de fizetése alig haladja meg a 130 ezer forintot. 

Botond havi gyógyszerköltsége körülbelül 30 ezer forint, emellett kötszerekre, pelenkákra és egyéb szükséges dolgokra is folyamatosan kell költeniük.

„Sokszor kértünk kölcsön ismerősöktől, hogy kijöjjünk a hónapban. Most 500 ezer forintot próbálunk összegyűjteni a műtét utáni költségekre, hogy Botondnak biztosítsuk a megfelelő körülményeket a gyógyuláshoz” – mondja az édesanya. „Nagyon félünk, hogy elkap valamilyen fertőzést, ezért mindent megteszünk, hogy megóvjuk őt, például nem játszhat a homokozóban, mert a nyílt sebei miatt veszélyes lenne rá” – teszi hozzá. 

Az édesanya bánatosan emlékszik vissza saját gyermekkori éveire, amikor senki sem bátorította őt a továbbtanulásra. „Csak nyolc általánost végeztem, és nagyon bánom, hogy nem tanultam tovább. De az intézetben senki nem biztatott minket, hogy többre vigyük”

– mondja szomorúan. Most minden erejükkel azon vannak, hogy fiuknak olyan életet biztosítsanak, amelyben megvalósíthatja álmait, és amelyben egészséges, boldog gyermek lehet.

„Botond az egyetlen gyermekünk, és mindent megteszünk érte. Nincs senkink, akihez fordulhatnánk segítségért, hetente többször visszük orvoshoz. Néha úgy érzem, jó lenne, ha lenne valaki, akire számíthatnánk, akivel megbeszélhetnénk a dolgokat” – mondja az édesanya. 

Botond


„Az egyetlen vágyunk, hogy egészséges legyen és láthassuk boldogan játszani, mosolyogni”

Botond és családja számára most minden segítség életmentő lehet. Az édesanya szavai mindannyiunkat megszólítanak: „Csak azt szeretnénk, hogy Botond egészséges legyen. Ez a legnagyobb álmunk, hogy láthassuk őt boldogan játszani, mosolyogni. Hogy végre normális életet élhessünk. Ha tudnának segíteni, akár csak egy picit is, nagyon hálásak lennénk” – mondja elérzékenyülve. 

Most, amikor Botond életének talán legnehezebb szakasza előtt áll, mindannyiunknak megvan a lehetőségünk arra, hogy támogassuk ezt a családot. Egy kis segítség is óriási változást hozhat az életükben, és reményt adhat számukra egy jobb jövőhöz. Minden gyerek megérdemli, hogy egészséges, boldog és szeretett legyen. Segítsünk együtt Botondnak és családjának, hogy valóra váljon a legnagyobb álmuk: az egészséges élet.

Ha szeretnél segíteni a családnak, alapítványunkon keresztül megteheted:
 

  • Családi Háló Közhasznú Alapítvány
  • Bankszámlaszám: 16200106-11697987
  • IBAN számlaszám: HU81 1620 0106 1169 7987 0000 0000
  • Közlemény: Botond
  • Ha más módon segítenél, kérjük, vedd fel velünk a kapcsolatot az info@csaladinet.hu címen!
  • Tájékoztatás adományozásról